Vizelettartási problémával küzd?
2020.07.02.
Segítséget kérni nem szégyen. Az életminőséget jelentősen rontó inkontinenciával nem kell feltétlenül együtt élni, hanem léteznek olyan terápiás módszerek, amelyekkel a probléma enyhíthető vagy gyógyítható. Ehhez azonban szakszerű segítségre van szükség.
Legyen tájékozott!
Az inkontinencia szó akaratlan vizelet- illetve székletürítést jelent, amelyhez a testi tünetek mellett az érintettek számára társadalmi és pszichés problémák is járulnak.
Az inkontinencia mindig valamilyen mélyebben rejlő alapállapot tünete, ezért minden esetben lényeges a pontos orvosi diagnózis. A probléma ma Magyarországon mintegy félmillió embert sújt. Kiemelten veszélyeztetettnek számítanak a szülést követően lábadozó anyák, a negyven év feletti nők és az ötven év feletti férfiak. Terhesség alatt és a szülést követően a nők harmada válik inkontinenssé, van, aki meggyógyul, van, akinek állandóan együtt kell élnie a problémával. Az érintettek nagyobb része nem ágyhoz vagy kórházhoz kötött beteg, hanem aktívan részt vesz a mindennapi életben, és eltűri a vizelettartási zavarokkal együtt járó kellemetlenségeket, betétekkel segítve magán.
Vizelettartási problémával küzd?
Annak ellenére, hogy a sajtóban egyre több szó esik erről a betegségről, sokan, főleg az enyhe inkontinenciában szenvedők, nem ismerik fel a betegséget, vagy nem mernek orvoshoz fordulni, mert azt gondolják, hogy a tüneteik a korosodással együttjárnak, esetleg szégyellik azokat. Pedig ha valaki időben megismerkedik a figyelmeztető tünetekkel és a terápiás lehetőségekkel, elkerülheti, hogy állapota súlyosbodjon, sőt teljesen meg is gyógyulhat. Ehhez azonban le kell győzni azt a sajnálatos beidegződést, amellyel sokan ezt a betegségtünetet valamiképpen szégyenletesnek, titkolnivalónak tartják.
Figyelje, ismerje meg testének jelzéseit!
Sokat segíthet az okok feltárásában, ha megfigyeli, tulajdonképpen hogyan jelentkezik a problémája. Csak vizeletcsepegés fordul elő, vagy esetenként székletürítés is? Milyen napszakban, milyen tevékenység során jelenik meg a kellemetlenség? Például, aki tudja, hogy futás, ugrálás közben nem záródik tökéletesen a záróizma, az bizony jobban teszi, ha inkább a mértékletesebb gyaloglást választja a zökkenésekkel járó, a medenceizmokat jobban terhelő intenzívebb sportok helyett.
Figyelje meg, bizonyos betegségekhez kötődik a tünet (például náthához, felfázáshoz, influenzához, köhögéssel, tüsszögéssel járó megbetegedésekhez), vagy egészségesen is számítania kell rá? Kellett-e olyat mondania már életében, hogy "ne nevettess, mert bepisilek?" Tapasztal-e összefüggést a folyadékfogyasztásának mennyisége és az inkontinens balesetek között? Szokott-e alkoholt fogyasztani, előfordult-e netán, hogy ittasan nem tudta kontrollálni a vizelettartását? Dohányzik? (Bizony, ez is egyik ok lehet, hiszen a dohányzás gyengíti az immunrendszert, és köhögésre ingerel.) Van-e túlsúlya? Nem egyszer a sikeresfogyókúrais elegendő a megoldáshoz - ezekben az esetekben ugyanis csak a megnövekedett testsúly okozta a medenceizmok gyengülését. Hasonlóképpen, aki csak várandósan szenvedett ettől, számíthat rá, hogy nagy valószínűséggel a szülés után néhány hónappal enyhül vagy el is múlik ez a probléma.
Háziorvos, urológus, nőgyógyász segíthet megtalálni az okokat
Ha a fenti felvetéseket végiggondolta, és megpróbált "házilagosan" - például életmódváltozással, fogyókúrával - segíteni a gondon, de nem elégedett az eredménnyel, akkor feltétlenül forduljon orvoshoz, kérjen szakszerű segítséget. (Egy kivizsgálást egyébként is, mindenképpen megér a dolog, azért, hogy kizárhassanak bizonyos szervi elváltozásokat, alapbetegségeket, amelyek szintén okozhatnak inkontinens tüneteket. Például a férfiak prosztataproblémái, vagy a női nemi szervek cisztái is okozhatnak vizelettartási nehézségeket.) Sajnos, a betegeknek kevesebb, mint a fele fordul csak orvoshoz ilyen jellegű panaszaival. Az orvoskerülés mögött egy idevágó felmérés szerint az inkontinenciával kapcsolatos szégyenérzet, a kezelési módokról és az alkalmazható terápiák sikerességéről való hiányos információk és a nem kielégítő orvos-beteg viszony húzódik meg.
Nincs egyedül - keressen sorstársakat!
Sokat segít, ha tudatosítja magában, hogy nincs egyedül! Az adatok elképesztőek: egy, a háziorvosok körében végzett felmérés szerint a pácienseik 6-7 százaléka küzd inkontinens panaszokkal, és rajtuk kívül még hányan lehetnek, akik még mindig nem mernek beszélni erről! Pedig a betegek egymás közötti tapasztalat- és információcseréje nagyon hasznos lehet. Technikákat, megelőzési és kezelési módokat ismerhetnek meg, megtudhatják, hol és hogyan lehet a leggazdaságosabban beszerezni a szükséges segédeszközöket és így tovább. Az ilyen praktikus ismereteknél talán még fontosabb, hogy ha az ember beszélhet egy ilyen kínos problémájáról, esetleg képes még egy jóízűt mosolyogni is rajta, együtt a sorstársakkal, máris könnyebb a kellemetlenségeket elviselni!